2018. május 13., vasárnap

John Scalzi: Az összeomló birodalom


A szerző Vének háborúja sorozatáról hallottam először, méghozzá sok jót, de valahogy nem éreztem ingerenciát arra, hogy azt a kezembe vegyem. Nem úgy az új sorozatának nyitókötetét Az összeomló birodalmat. Megláttam még a megjelenése előtt a Tor Kiadó honlapján a borítóképet és a fülszöveget, és a kettő együttese annyira bevonzott, hogy úgy voltam vele, mindenképp el kell majd olvasnom. Azóta már többször olvastam, így többedik olvasás után azt mondhatom, hogy nem bántam meg. Írom ezt úgy, hogy a könyv olvasása előtt Scalzi eddigi munkásságának utána olvasva nagyjából tudtam, mire számíthatok, és azt meg is kaptam. Bő háromszáz oldalnyi instant szórakozás egy érdekes sci-fi világba ágyazva, szerethető, néhol szabad szájú karakterekkel és humorral megfűszerezve. Nem keményvonalas sci-fi, nem is próbál az lenni, és nem is kell, hogy az legyen, mert nem is erre született. Az összeomló birodalmat bárki leveheti a polcról és mindenféle előismeret nélkül elolvashatja, együtt kalandozhat a szereplőkkel, miközben megismer egy új, ismeretlen világot. Nem akar ennél több lenni a könyv, és nem is kell annak lennie, mert amire íródott abban elég jól teljesít.


A pozitív bevezetés után folytatnám a negatívumokkal, amiből összesen kettő van, bár a második az csak részben az. Ami nagyon zabvart az az, hogy nem tudjuk meg, hogy néznek ki a karakterek, vagy hogy hány évesek, csak néhány karakternél sejteti ezt a szerző, ami szerintem a nagyfokú kapkodásának tudható be, ami még szintén érződik néhol a művön, bár hogy ennek ellenére nem esik szét az azért megbecsülendő dramaturgiai érzékre vall, de ezt inkább a pozitívumoknál fejteném ki bővebben. A koron és a kinézeten kívül volt még egy ezekhez kapcsolódó negatív elem, az pedig az, hogy a karakterek nemei sem egyértelműek mindig, mert semmivel sem utal sok helyen erre a szerző. Erre jó példa a nyitó jelenet, ahol kb. a fele táján derül csak ki, hogy ki a férfi és ki a nő a két szemben álló karakter közül, és természetesen én a fordítottjára gondoltam, mint ami kiderült. Ami nem baj, csak zavaró volt kissé.

A másik negatívum, mint fentebb említettem átvezet a pozitívumok felé. Ez pedig a világépítés. Kissé elnagyoltan vázolja fel a világát, de ami végül is ezt a kvázi negatívumot mégis pozitívum felé viszi el, az az, hogy fokozatosan építi fel a szereplőkkel, mindig csak a szükséges információkat elhintve, hogy mégse vakon botorkáljunk az Egyesülés birodalmában. Mindeközben pörög, akciók és váratlan, sokszor humoros jelenetek követik egymást gyors egymásutánban. Néhol Scalzi már-már kapkodni látszik, de a regény mégsem esik szét, sőt, bevallom, ritkán olvasok ilyen jó szövegkohézióval és dramaturgiával végigvitt regényt. Az információ adagolása is egyenletes, noha itt néha jobb lenne, ha többet mondana egyes dolgokról, ahogy azt fentebb a hiányzó információknál kifejtettem, de azét nem billeg vészesen. Sőt, a feszített tempó ellenére nagyon is összeáll, amit szerintem csak nagyon előrelátó tervezéssel lehetett kivitelezni, bár nem láthatok a szerző fejébe, hogy ezt bizton állítsam. Viszont, hogy működik a szöveg, az erre utal.

A dramaturgia mellett, ami nekem még nagyon tetszett azok a karakterek és a cselekmény, na meg a humor, de az az említett két dologból adódik, így nem kezelném külön. A legtöbb humoros elem ugyanis a helyzetkomikumból vagy éppen a párbeszédekből adódik. A humoros részek mellett megjelennek a drámai jelenetek is, de ezeknél sem időzik el többet a szerző, így annyira átélni sem lehet őket, meg az akció és humoros események mellett elenyésző is a számuk, így csak kevés említést érdemelnek.

A karakterek közül Kiva Lagos volt a kedvencem. Ő nem az a tipikus jó karakter, de megvan a magához való esze és megfelelő motivációja, na meg tud helyesen dönteni amellett is, hogy a legtöbb esetben a hormonjai irányítják. Na, meg olyan mocskos a szája, hogy a férfi karakterek zöme is elbújhat mellette. Nála csak az anyja tökösebb, de el is várható ez egy család karakán fejétől. A pecsenyéjüket is jó helyen sütögetik, és jó helyre is állnak a konfliktusban, így a végére a Lagosok befolyása is nő. Bár, ha azt vesszük, hogy a birodalom uralkodójának tesznek szívességet, meg is érdemlik. És itt el is érkeztünk a másik kedvenc karakteremhez Cardeniához, az Egyesülés emperátorához. Mivel elég tapasztalatlan a saját közegében, így jóformán az ő szemén keresztül ismerjük meg a könyv világának és társadalmi berendezkedésének működését, ami egy jó választás volt a szerző részéről, mert így az olvasó is vele együtt ismerheti meg a történéseket. Ő egy túlontúl kedves karakter, aki látszólag nem illik a közegébe, de hamar kiderül, hogy eléggé alábecsüli mindenki, és elég jól helytáll, de szinte végig hiányzik mellőle valaki, aki jól kiegészíti, de aztán megérkezik ez a karakter is Marce személyében, aki a rossz hírek hozója is egyben, de aki mellett az uralkodó végre felszabadultan viselkedhet. Az ő párosukra még nagyon kíváncsi leszek a későbbiekben. Marce nővére Vrenna volt még nagy arc, remélem, vele is találkozunk még, mert kár lenne nem szerepeltetni. Akik viszont mindenféle negatívumot és ármánykodást felvonultattak, magyarán a szükséges rosszat testesítették meg, az a Nohamapetán család. Antagonistákként felemásan szerepeltek. Az agytröszt Nadashéról még el is hittem, hogy képes bárkinek keresztbe tenni, de a két fivére már inkább felejtős, főleg Amit, aki egy üres fejű bájgúnár, akinek a funkciója szinte ki is merült Cardenia idegesítésében. A másik fivér, Ghreni már egy kissé eszesebb kis mocsok, de sajnos ő sem tudja teljes mértékben véghezvinni a „nagy” tervet. Kibírhatatlan egy görcs, de sajnos mégis fontos szerepe lesz a későbbiekben. Annak ellenére, hogy nem bírom a karaktert, mégis az egyik kedvenc jelenetem hozzá fűződik a könyvből, mert megnéztem volna az arcát, amikor az öreg Claremont gróf közli vele, hogy nagy szarban vannak, mert a legszebb öröm a káröröm, pláne egy Nohamapetan kárára.

Amit még nem hagyhatok ki, azok az űrhajó nevek. Mindegyik jó hosszú, és kreatív. Scalzi ezen a téren sem szenved hiányt. Ez a szórakoztatásra is igaz. Mindent felvonultat és elkövet a regényben, ami a jó szórakoztatáshoz kell. Érdemes legalább egyszer mindenkinek próbát tennie, és elutazni az Egyesülés világába, hogy megtapasztalja.

Értékelés: 3,5







----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése