Robert Jackson Bennett: City of Miracles (The Divine Cities 3.)

Bennett világa eléggé addiktíven hatott rám, így az első, de főleg a második kötet után, ami kedvencem lett, tudnom kellett, hogy is ér véget ez a remek történet. Nem mondom, hogy csalódtam, mert nem, azt sem, hogy nem tetszett ez a kötet, mert nagyon is, de nálam tetszésben valahol a Lépcsők városa és a Pengék városa között van. Ennek oka talán, hogy egy olyan karakter a kötet főszereplője, akit nem éreztem úgy, hogy teljesen előtérbe kellene helyezni. Bár a fülszöveget olvasva megörültem, hogy Sigrud is kapott egy könyvet, de nem működött olyan jól, mint az előző két kötet. Mert így, hogy beleláttam a fejébe számomra elvesztette azt a varázsát, amiért szerettem a karaktert, a kiismerhetetlenségét, titokzatosságát. Némileg a keménységét is így, hogy érző lényt csinált belőle a szerző. Mert nekem ő volt az a karakter, aki pont jó volt a háttérben (első kötet) és megosztott főszereplőként (második kötet). Viszont azt meg kell hagyni, hogy az életemben olvasott egyik legszebb könyvlezárás pont a marcona drejlinghez kötődik. Ez azért kicsit helyrebillentette nálam a dolgokat.

A fentebb említettektől eltekintve egy jó lezárást kapunk, a szálak nagy része elvarrásra kerül, a rejtélyek megoldódnak, történik ez a szerzőtől megszokott pörgős cselekménnyel, érdekes és szerethető karakterekkel.

A BEJEGYZÉS TOVÁBBI RÉSZÉBEN SPOILEREK ELŐFORDULHATNAK!

A legfontosabb momentum a kötet indulása, Shara halála. Ez az, ami mozgásra készteti a második kötet történései miatt bujkáló Sigrudot. Igazából ez az egyedüli, ami képes mozgásra bírni, és ezzel elindul az eseményláncolat. A drejling elindul módszeresen felgöngyölíteni az ügyet, és közben nem egy régi ismerősbe is belefut. Nagyon megindító a Mulaghesh-sel való találkozása, akin keresztül a halott barát még egy utolsó szívességet kér tőle. Erős az a jelenet, amikor ők ketten találkoznak. És felszínre kerülnek az elfojtott érzelmek. A harag, bajtársiasság és barátság, na meg a megbocsájtás is, ami mindig nehéz. Mulaghesh esetében is az, aki még ennyi év után se tudja megbocsátani Sigrudnak a fiatal katonák halálát, de ugyanakkor együtt is érez Sigruddal Signe és Shara miatt, és a maga módján segíti, ahogy tudja, és persze egy újabb terhet tesz rá azzal, hogy átadja Shara utolsó kívánságát. Meg kell védenie Shara lányát Tatjanát.

Elindul a kutatás a lány után, ami közben természetesen újabb isteni teremtményekbe és jelenségekbe botlik a férfi, amik nem kicsit fenyegetik a küldetés sikeres végrehajtásában. Útja során két olyan rejtélyre is fényt derít, ami kb. felér egy-egy szöggel a koporsójába. Az egyik a kezén lévő sebhez kötődik, ami a börtön óta meghatározza az életét, de eddig nem tulajdonított neki maga Sigrud sem akkora jelentőséget, mint kellett volna, a másik pedig az, hogy Vinya Komajd egy újabb mesterkedéséről hull le a lepel, tulajdonképpen ez a végső láncszem, ami helyrerakja a történéseket, és ez a harmadik kötet fő konfliktusának oka is. Legyen elég annyi, hogy Vinya Komajd eddig is egy gátlástalan perszóna volt a szememben, de itt még tovább süllyedt, még szerencse, hogy megkapja, ami jár neki. Ebben a sorozatban számomra ő a legunszimpatikusabb karakter.

De ha már a női karaktereknél tartunk, akkor a kötetbeli kedvencem szintén egy nő, Iványa Resztrojka. Az első kötetben még egy jelentéktelen mellékszereplőnek tűnt, de itt egy fontos szereplővé lépett elő, és minden volt, csak nem jelentéktelen. A vagányságát és a jellemét, ahogy hozzáállt az eseményekhez, emberekhez nagyon bírtan. Shara lánya, Tatjana is szerethető volt ugyan, de Iványához képest nem volt elég erőteljes, bár a végén mindkettejüknek fontos szerep jut Sigrud mellett.

Ami még nagyon tetszett az az, hogy nem egy ismeretlen, hanem már egy ismert helyszínen játszódik a lezárás. Visszatérünk Bulikovba, ahol egy nem kevésbé grandiózus és izgalmas lezárást kapunk, mint az első részé volt. A legtöbb szenvedés és küszködés itt Sigrudé, de végül is viszonylagosan megkapja érte a jutalmát.

A sorozat zárása meg egyszerűen gyönyörű. Utoljára a Darren Shan tizenkettedik kötetének a végén olvastam ilyen szépen megírt lezárást.

Akik az eddigieket olvasták, azoknak ezt is ajánlom, még ha nekem nem is volt teljesen tökéletes az élmény. Akik pedig még nem ismerkedtek meg az Istenek városa sorozattal, mindenképp tegyenek próbát vele. Az utóbbi évek egyik legjobb fantasy élménye.

Értékelés: 4

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!