Van lélek vagy nincs lélek? - Ian Tregillis: Géplélek (Fogaskerék-háború 1.)

Ahhoz, hogy beszélni lehessen a könyvről, érdemes besorolni, hogy a fantasztikus zsáneren belül hová is sorolható, mert ez már maga hordozza az egyediségét, legalábbis én még hasonlót eddig nem olvastam. Alapvetően valahol a sci-fi és fantasy határmezsgyéjén helyezkedik el, előbbi az alternatív történelmi sík, utóbbi az alkímia miatt. Az alternatív történelmi síkkal operáló regényeken belül a clockpunk, ahol az óraműszerű fogaskerekes berendezések dominálnak, sci-fik közé sorolható, amit feltuningoltak alkímiával. Ez utóbbi fontos szerepet játszik az egész műben, mondhatni ez az alapvető mozgató rugó. Pontosabban az, hogy ebben a világban a XVII. században elindult tudományos kutatások más irányt vettek, és ebből eredeztethetően itt létezik az alkímia tudománya, amit Huygensnek köszönhetően a hollandok kaparintottak meg és ennek felhasználásával leigázták a világok. A másik hatalom az Új Világba menekült franciák a Vatikánnal karöltve, akik hát, nem igazán erősek a hollandokhoz képest, sőt, a politikai intrikázás még belülről is emészti őket, ennek ellenére valamilyen úton-módon (különleges vegyszerek), mégis kitartanak. Ebből az alapszituációból indul ki a történet, nem is akár hogy.

Három főszereplőn keresztül követhetjük végig a cselekményt, és ismerhetjük meg Ian Tregillis egyedi világát. Az egyikük Jax, a gépszolga, aki égető missziói közepette szabadságról ábrándozik, arról, hogy egy napon felszabadulhat emberi gazdái parancsai alól, és megkeresheti Máb királynőt, aki egy renegát kattogók által létrehozott képzeletbeli országot vezet. Ez a kattogók között elterjedt mítosz végigkíséri a történetet és megtestesíti Jax vágyait, tetteinek motivációit. A másik főkarakter Berenice, a francia kémfőnök, aki nem zárkózik el attól, hogy bájaival szerezze meg, amit akar, mégis némi ész is szorult belé, emellett tudós, a kattogók tanulmányozója, és talán az egyetlen, aki az órásmestereken (a kattogók alkotóin) kívül megérti a gépszolgák sajátos nyelvét, és emellett mérhetetlen mennyiségű számítás, színészi képesség szorult belé. A harmadik főszereplő Visser tiszteletes, aki Berebice egyik kémje a hollandoknál. Ő az egyik olyan karakter, aki nem akar rosszat a gépszolgáknak, de bárminemű igyekezete szinte mindig félresiklik, és végül egy élő gépszolga válik belőle, ami miatt talán az ő sorsát tartom a legtragikusabbnak a három szemszögkarakter közül. A két emberi karakternek van a könyv során több interakciója is a gép karakterrel, így Jax némiképp hidat képez a két másik főszereplő között, na, persze ez a híd kérész életű, és egyik karakter sem kerülheti el a maga sorsát. A mellékszereplők közül, akiket kiemelnék Longchamp és Louis, ők nagyon belopták magukat a szívembe, utóbbi halálánál Berenice-szel együtt haragudtam a hollandokra, annak ellenére is, hogy maga a nő is vastagon hibás volt a történtekben. Mellettük a kevésbé szeretett szereplőkből sem volt hiány, mind a holland, mind a francia oldalon volt olyan, akit megcsapkodta volna, főleg Jax gazdáinak kislányát. Eléggé egy kibírhatatlan vakarcs volt, még jó, hogy nem sokáig szerepelt a történetben.

Negatívumot szinte nem is tudok írni a könyvről, talán annyit, hogy néhol érezhető volt a történet vezetésből, hogy itt most hiába minden próbálkozás az adott karakter elbukik, de ennyi kiszámíthatóság még nem nagy katasztrófa, így nem is von le a könyv értékéből.

Áttérve a pozitívumokra, kezdeném rögtön a borítóval és a címmel. Szeretem az ilyen egyszerű, mégis figyelemfelkeltő borítókat, amilyen a Gépléleké, ami nem csak a borítóról mondható el, hanem a címről is. Ez az egy szó annyira jól ragadja meg a könyv központi kérdését, hogy jobban nem is lehetne. Ez a kérdés pedig: Van lélek vagy nincs lélek? Pontosítva: A gépeknek van lelke? Lehet lelke? Mi a szabad akarat? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket boncolgat a könyv, és nem rágja a szánkba a választ, hanem hagyja, hogy az olvasó gondolkodjon. Ezen kérdések boncolgatása végigkíséri az egész könyvet, a karakterek párbeszédeit, amikbe némi vallási nézetütköztetés is vegyül, de nem próbálja se a katholikus (regényben használt írásmód), se a kálvinista nézetek mellett letenni a voksot, inkább intelligens vitákat ad a szereplői szájába, alátámasztott indokokkal. Ugyanez igaz részben a politikai érdekek érvényesítésére is, bár ez inkább a francia oldalon jellemző, ahol az ész érveket néha háttérbe szorítják az egyes szereplők érdekei. De néhány intelligens szócsatát itt is olvashatunk.

Ami még nagyon tetszett, az információadagolás és a nyelvezet, amit rögtön szemléltet az első fejezet. A történet egy kivégzéssel nyit, és miközben a renegát kattogó beolvasztására gyülekeznek a kattogó társak és emberek, Jax gondolatain keresztül felvázolja a világot a szerző, a gazdasági, politikai viszonyokat, teszi ezt finoman (nem tolakodóan) a korhoz illő, és emellett remekbe szabott, már-már szépirodalmiba hajló nyelvezettel. Emellett úgy írja le a világot, hogy közben cselekedtet, vagyis nem egy bevezetés kapunk, hanem a cselekmény is beindul, így a könyv az első sorától kedve mozgalmas, nincs benne üresjárat, ugyanakkor a leírások jól árnyalják a világot. A szépirodalmi szépségű kezdés aztán kissé kevésbé finom, már-már modernebb nyelvezetbe vált, amikor megismerjük a franciákat, bár ez elsősorban talán Berenice alpári stílusának köszönhető, bár ez a franciáknál nem egyedi eset. De ez egy érdekes kontraszt a nyelvezetben, főleg mikor egy holland és egy francia egymással beszél. Számomra ez a kulturális háttér különbségének is betudható. Emellett viszont végig gyönyörű a megfogalmazás, gördülékeny a történet, végig nagyon kellemes volt olvasni, még a tragikus jelenetek is szépen voltak megfogalmazva.

Ezzel rá is tértünk egy másik pozitívumra, az események ábrázolására. Legyen az egy agyműtét, egy végtag lekaszabolás vagy egy léghajó lezuhanása, mindent olyan aprólékosan, húsba vágóan ábrázol a szerző, hogy számomra öröm volt olvasni. Végre egy könyv, ami nem finomkodik, hanem úgy tárja az olvasó elé a történéseket, ahogy megtörténtek, nem homályosít, nem rejt utalások alá szinte semmit. Ha levágódott ebben a könyvben egy végtag, akkor ott folyt a vér, és az áldozat haláltusája úgy volt leírva, hogy odavágott, ahogy az egész könyv is, de ez nem baj, mert az élet se bán kesztyűs kézzel az emberrel. Ez fantasy létére erősen realisztikussá tette ezt a regényt.

Tregillis egy egyedi hangvételű világot alkotott, ahol nem finomkodik a karaktereivel, és amivel elvarázsolja az olvasót.

Köszönöm a recenziós példányt a Twister Mediának!

Értékelés: 5

----

Köszönöm, hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz, feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!