Határozottan nyitok be az ajtón, hogy ugyanazzal a lendülettel elbizonytalanodjak. Annyira sok van itt, annyira nagy a választék, de mégis kevés. A bőség zavara, vagy a hiány csalódottsága. Mindkettő kerülget, ahogy haladok a sorok közt.
Mégse jön az ihlet, a megvilágosodás, az az érzés, hogy vinnem kell, mert egyszerűen az enyém. Akarom. De nem. Az örökkévalóság óta körözök, mint egy lecsapni készülő héja, de nem találom a prédám.
Aztán egyszer csak előbukkan. S az első látásra tudom, hogy ő az enyém lesz. Megragadom, megfogdosom, simogatom. De nem pontos rám, ezért kihúzok egy dobozt, ami a tökéletesből is a legjobbat rejti. Tökéletesen illik rám.
Aztán magamhoz öletem, hiszen a meglelés öröme az egyik legjobb öröm. A pénztárhoz viszem, és kifizetem, mert megleltem a zsákmányom... Az új cipőm.
----
Köszönöm,
hogy végigolvastad a bejegyzést! Ha tetszik, amit itt találsz,
feliratkozhatsz a blog rendszeres olvasói közé, illetve követhetsz
e-mailen is, hogy ne maradj le a további bejegyzésekről. További
tartalmakat találhatsz Facebookon, Instagramon és Twitteren is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése